2012. november 5., hétfő

Halloween

Kicsit megkésve beszámolok a pámkinzásról, ahogy Hanga mondja :) Tehát főszerepben a sütőtök-lámpások és a mindenféle szörnyű jelmezbe öltözött gyerekek hada. Az oviban a party nem sikerült túl jól, legalábbis nagy volt a tömeg, és Hanga persze csak velem akart lenni. Egy görög anyukával próbáltunk rájönni, hogy mi történik éppen, mert egy nagy összevisszaságnak éreztem az egészet. Egy műanyag pókkal, egy halálfejes gyűrűvel, és egy zacskó gumicukorral gazdagodva tértünk haza...
Itthon, a naiv külföldi anyuka (én:) rengeteg cukorral a szekrényben várta, hogy majdcsak idetéved pár gyerek. Az édesség a sötétedés utáni negyedik percben eltűnt, mivel a gyerekek tizenötösével állítottak be és üvöltötték: "trikkortrííít" és mindenki!!! kért cukrot, ha véletlenül nem adtam, akkor addig állt ott amíg nem kapta meg a jussát :D Szóval hamar rájöttünk, hogy nekünk is a harc mezejére kell lépnünk. Hanga vad szerelést választott: rózsaszín tüllszoknya, napszemüveg a vaksötétben, és szőrös fülmelegítő. Ettől aztán menekülnek majd a szellemek :)) Rettentően élvezte, hogy bárhova bekopogtathatott, és kapott valamit a kis kosarába. Az utca tele volt gyerekekkel, hatalmas élet indult be, de szerencsére 8 körül abba is maradt, így az alvás már könnyedén ment.
Az ünnep utóhangja: Hanguci nem felejtette ám el másnapra, hogy vajon mi lehet a kis kosárban...Életében először evett nyalókát, gumicukrot, savanyú cukrot, karamellás csokit és még sorolhatnám....másnap délután már harci kiáltással követelte : CSOKIIIIT Szerencsére minden második dolog a kukában landolt, mert nem ízlett neki, de azért így is jól kitágult az édességek köre. Szóval Happy halloween :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése