2012. április 4., szerda

2+1/2

Manócska kettő és fél éves lett. Rengeteg pillanatról kellett volna megemlékeznem az elmúlt időszakban, de a napok rohannak velünk, és egy kétésfélévessel, munkával, betegségekkel satöbbisatöbbi, nem is olyan egyszerű az élet. Az emberlánya örül, ha este végre kinyújtózhat csendben az ágyban és hajnalig ott is maradhat :).

Be kellett volna számolnom arról, :

- hogy már hivatalosan is álmodik, és el is meséli hogy mit: "szépeket álmodtál, libikókáztál, csúszdáztál, kukucskáltál" vagy éppen "Apákkal álmodtál, igenigen, soksok Apákkal, meg törölközővel". Ebből a kis álom-összefoglalóból kiderül, hogy még mindig E/2-ben beszél, már az lesz a furcsa ha majd azt mondja "én" :)

- hogy meg kell enni milyen szövege van, mindent leutánoz, és pontosan jókor jó helyen adja vissza a megszerzett információt. Imádja a verseket, meséket, mondókákat, és rettenetes sebességgel megtanulja őket, majd addig gyakorolja a kiejtést, amíg számára tökéletesen nem hangzik. ja, és énekel!!!

- hogy a kedvenc játéka az ajtók ki- és becsukogatása, majd beérkezéskor a "sziasztok srácok, na mi a helyzet?" kérdés feltevése .

-hogy továbbra is egy örökmozgó, hihetetlen mennyire ügyesen koordinálja a testét, hatalmas magasságokba képes felmászni, és általában le is ugrik.

-hogy sajnos még mindig nem fél semmitől, nem érti hogy az autók nem fognak megállni, képes az utca közepén üvöltve lefeküdni...

-hogy rengeteg állattal szeret aludni (3 oroszlán: Aslan, a másik oroszlán, Giorgo, ezen kívül a Kockás fülű nyúl, egy viziló Pokemon, Alvóbaba aki egy icipici rongybaba) "hozod az állatokat aludni"

- hogy minden este lefekvéskor a következő monológ hangzik el a szobájába menet: " Jó éjszakát Angyalka, mit szólsz hozzá? Ott a kék pici fény, meg a sárga pici fény. Ott a festmény: Hundertwasser. Jó éjszakát Cirmos! Jó éjszakát Lila! Jó éjszakát Apa. Szia Apa, jó legyél." (közben mutogatja akitől épp elköszön, Cirmos és Lila pedig két orchidea :)

- hogy egyedül veszi fel és le a cipőjét, és a többi ruhadarabbal is nagyon ügyesen próbálkozik.

- hogy teljesen egyedül eszik és iszik, és úgy általában mindent EGYEDÜL AKAR csinálni. Ha segíteni próbálunk, kiborul :)

- hogy szeret bazsalikomot és petrezselymet szaglászni :) Sőt, az oroszlánok is szeretnek ...


- hogy imád diafilmet nézni, az ősrégi diavetítőn, úgy hívja "szeretnél előadást nézni".  Az ő dolga hogy kivegye a filmet a dobozból, majd gondosan vissza is teszi, és becsukja. Minden mozzanatot kommentál természetesen, ha esetleg nem tudnám, hogy mit csinál éppen. Mostanában már olvasnom sem kell, mert ő szórakoztat minket a meséléssel.


- hogy szeret cipőket és sapkákat felpróbálni, majd parádézni a tükör előtt. Gyakran a lakásban is gumicsizmát hord :)


- hogy kibújt az összes foga, még mindig cumizik és nem szobatiszta, nagyon magas és kevésbé súlyos, 23as lábú, szereti a kenyeret és a pudingot minden mennyiségben, a doktornénit, a fáramászást, a kergetőzést, a patakcsobogást, az erdőt, nem szereti ha fogom a kezét, ha nem engedem kibontakozni, ha etetem, ha nem tud valahová felmászni....egy akaratos kis Csodagombóc.






5 megjegyzés:

  1. Boldogságos 2,5 évet Hangának! Millió puszit küldünk Laluval!

    VálaszTörlés
  2. Tündéri beszámoló, egy tündéri csajsziról :)
    Milyen édes, hogy e/2-ben beszél, hallani a locsolóvers végén is :) Ami egyébként szintén nagyon cuki :)))

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Minden rendben veletek? Régen írtál már.:)

    VálaszTörlés
  4. Szia :)
    köszi az érdeklődést, kicsit összecsaptak a hullámok. Először én kaptam el valami durva vírust, most meg Hanga volt beteg :( de már javulgat :)

    VálaszTörlés