2011. december 16., péntek

Beszámolok

A nagy betegségáradatban el is feledkeztem a blogszülinapról, pedig 2 éve jegyzetelek szorgalmasan. Már csak a szokásos hó hiányzik :)

A hófordulók is elfelejtődnek lassacskán, hiszen már 2 éves múlt Hanguc. Kicsit elmaradva, de dokumentálok, mit is csinál egy kétévesmúlt Zabpehely :)

Kirakózik: a Mikulás meglepte egy 20 darabossal, amibe annyira beleszerelmesedett, hogy azóta még előkerült kettő. Nem gondoltam hogy ki tudja rakni, de persze újból kellemesen csalódtam. Megszállott kirakómesternő lett. Néha még a reggeli mesenézés helyett is berendeli a kirakót az ágyba :)

Formabedobózik: eddig is elszöszmötölt vele, de most tervszerűen játszik: megnézi az adott formát, teljesen tökéletesen közli, hogy mi az (rombusz, trapézka :) stb), majd megkeresi a helyét, és tapsol.

Verset mond: egyre több mindent ad elő nekünk, de olyan kis cuki módon, mintha tényleg színpadon állna. Még zavarba is jön egy kicsit :)

Szereti ha rajzolunk. Szereti ha lehasalok mellé a földre és egymás szemébe nézünk sokáig. Nem szereti ha csatot teszek a hajába. Szereti szétszórni a földön a pufit. Szereti ha kiporszívózom az orrát, sőt még a fülbe cseppentést is szereti ("bepeccsentünk a füledbe" :) 

Karácsonyváró Kiassszony: nem tudja pontosan mikor jön, de érzi hogy közeledik. Szeret mézeskalácsot sütni, de megenni annál inkább. Minden nap lelkesebben nézi a picifényeket, amikor a félhomályban összekupacolódunk hármasban, és karácsonyi dalokat hallgatunk. Ez a nap fénypontja számunkra, szerintem neki is. Esténként így köszön el a szobától: "Jójaszakát Angyalka, jójaszakát hópelyhek, jójaszakát picifények"


stock vector : a child getting ready for a snowball fight.

3 megjegyzés:

  1. Istenem, de cuki :) Tényleg nagyon érzi, hogy közeleg valami... :) És nagyon ügyes, hogy így kirakózik, Evinek ez egyáltalán nem megy (vagy nem érdekli...) épp úgy, mint az építőkockázás sem :)

    VálaszTörlés
  2. Végül te megvetted a vándorsólyom kisasszonyos könyvet? én ma vettem meg, nem tudom, mikor kezdek neki..plusz még beszereztem a nektárt és a vörös királynét.. hát hm.. idáig aludni nem tudtam, ez után azt hiszem az olvasás miatt nem fogok :) boldog blog évfordulót! remélem Hanga már jól van!! puszik

    VálaszTörlés
  3. Nem vettem meg, de még mindig szemezek vele :)nagyon le van akciózva...Hanga ma már bölcsiben, hát nem mondom hogy 100%os, de már jól van :) pusz

    VálaszTörlés