Sokszor elmegyek egyedül otthonról. Ilyenkor a Pótnagyi vigyáz Hangára. Vidáman integet és kiabál magas hangon: pápápápá. Könnyen elenged -én is őt- pár óra múlva úgyis találkozunk. Pár napja, életében először nem én altattam el este. Apacukával kivittek a koncert helyszínére, és indultak haza, nélkülem... Összeszorult a gyomrom mikor távolodott a kis zöld autó. Reméltem, hogy nem sír, és minden rendben lesz, de majd egy óra kellett mire ki tudtam kapcsolódni. Utólag kiderült: miután kiszálltam, ahelyett hogy Anyát emlegetett volna, a nevemet ismételgette, aztán mintha mi sem történt volna, eltelt az este. Általában fürdés után alig lehet felöltöztetni, de most Apacukával együttműködve tündérien viselkedett, tudta hogy különleges alkalomról van szó. Egy hangja sem volt, reggel pedig vigyorogva vette tudomásul, hogy én is ott fekszem az ágyban :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése